Különvélemény

Mit engedhetünk meg magunknak

2020.01.02. Péter

Könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy a sok dolgos nap után úgy érezzük, nekünk jár a nagyobb lakás, drágább ruha, jobb autó. Nagyobbat nem is tévedhetnénk!

Ahogy a reklámokból már jól tudjuk, megveszem "mert megérdemlem". Ezzel nem is szeretnék vitatkozni, mindenki döntse el. Az már egy másik kérdés, hogy meg is tehetem-e!

Jól tudom, hogy ez egy elég nehéz téma. Ezért a célom nem más, mint elindítani egy gondolatmenetet az olvasókban. Pár nap elmélkedés után mindenki eldöntheti, hogy mi az amit megváltoztat a pénzügyeiben.

Első lépés a motiváció. Mi az, ami bennünket lendületben tart és ösztönöz a munkára. Azért veszünk nagyobb autót, drágább ruhát vagy cipőt, hogy megmutassuk a világnak, milyen sokat érünk? Én úgy érzem, a sok reklám és mások viselkedése inkább erre az útra tereli az embereket. De ennek meg van az ára is. A motivációnk az is lehetne, hogy nem költöm felesleges dolgokra a nehezen megszerzett pénzemet. Kisebb és olcsóbb autót veszek, aminek a fogyasztása is kisebb lehet, és a fenntartása sem okoz majd nehézséget. Ami valószínűleg a környezetet sem terheli annyira. Hitelből pedig csak akkor veszünk autót, ha egyébként meg tudnánk venni, de szeretnénk, hogy tartalékunk is maradna vagy pénzt tudunk keresni vele.

Ami ennél is fontosabb, hogy ha odafigyelünk a költéseinkre, sokkal nagyobb szabadságot kapunk. Nem kell izgulni, hogy mi lesz, ha elvesztjük a munkahelyünket, miből fogjuk fizetni az autó hitelét vagy a lakáshitelt. Ha a bevételeinkhez képest reálisan költjük a pénzünket, nem kell aggódnunk. Az is adhat motivációt, hogy megmarad a szabad döntési lehetőségünk, akár egy munkahely változtatásnál is, és nem azért maradunk egy rossz munkahelyen, mert egy váltás esetén a kezdő fizetésünk kevesebb lenne és abból már nem tudnánk megélni.

A mi döntésünk, hogy több szabadidőt szeretnénk, amit a családunkkal, sportolással vagy pihenéssel töltünk, vagy inkább mindenhova rohanunk, folyamatosan kompromisszumokat kötünk. Kinek jobbak a pénzügyi döntései? Aki a külső sávban egy középkategóriás autóban szabályosan közlekedik, vagy aki száguldozás közben másokat veszélyeztetve rohan a prémium autójával?

Az átgondolt pénzügyi tervezéssel sokat javíthatunk az életminőségünkön! Csak arra költsünk, amit valóban megengedhetünk magunknak!


Péter

"Legyél mindig büszke a munkádra! Sohasem tudhatod, kit dicsérnek meg érte."


Ugrás a tetejére